Képaláírás: Japáni katonák sirjai Koreában.

Ismertető szöveg: Japáni katonák sirjai Koreában.
Koreából tudvalevőleg mindjárt a háború elején kiszorították a japánok a khinaiakat, a győztes csapatok el is vonultak a félszigetről s tulajdon hazájukban verik tovább a mennyei birodalom (i győzhetetlen" hőseit. Hanem a diadalmas csaták sebesült vitézei ott maradtak Koreában; összehordták őket a japánok Semulpóba, a főváros kikötő helyére, a hol egy nagy teaházat átalakítottak részükre kórházzá.
Itt ápolgatják a khinai ócska fegyverektől sebhedt harczosokat s a meggyógyúltakat küldik megint a csatasorba, hogy újabb babérokkal fedhessék sebhelyeiket.
Hanem bizony sok győzedelmes hős más helyre kivánkozik, közel ugyan, de mégis nagyon messze. Oda, abba a kis temetőbe, a mely mindjárt ott terül el a kikötő szomszédságában, a lakosság régi nyugvó helye mellett.
A kelet-ázsiaiak, különösen a japánok, igen nagy kegyelettel viseltetnek a halottak iránt, hát még ha azok a csatában, a nemzet hirnevéért, a haza szolgálatában estek el és ha nem is otthon alhatják örök álmukat, hanem itt, ezen a távoli, idegen földön!
Ezért hát különös nagy kegyelettel temetik a háboru viszontagságaiban elesett hősöket.
Kiviszik az elhunyt bajtársat a temetőhelyre, kivonulnak az egészséges fegyvertársak, buzgón imádkoznak s végbúcsút vesznek a megdicsőülttől. Azután meggyújtják a máglyát s porrá égetik a halottat. Nem sok idő kell neki: a félelmes hősből, a jó pajtásból nem marad egyéb, mint pár marok hamu s néhány kis darab megszenesedett csont.
Azokat a maradványokat aztán gondosan, kegyeletesen összetakarítják s parányi koporsóba téve, átadják az anyaföldnek. Hadd nyugodjék ott az idők végéig, a megtisztult s a földi salaktól megszabadult lélek úgy is ott mulatozik már a tizennegyedik mennyországban, Buddha áldott árnyékában.
A hamvak fölé oszlop alakú fejfát tűznek, a melyen ott van czifra japáni betűkkel felírva a boldogult neve s viselt dolgai.
Minden fejfa mellé egy-egy élőfát is ültetnek. Majd megnövekszik az s enyhe árnyékot fog vetni az ott nyugvó hős csendes sírjára, a kis madarak rászállnak lombjaira s szépen fütyörésznek, énekelnek, hogy a vitézek álma annál édesebb legyen.
A sirok sorban, szigorú rendben vannak egymás mellé elhelyezve, a fejfák úgy állanak egymás mellett, mint valami hadcsapat. De úgy is kell annak lenni, ez is hadd mutassa, hogy katonák, rendhez szokott hősök szenderegnek ott, a kik földi életőkben is ilyen rendben, szilárdul és keményen megálltak az ellenség tüze előtt! (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1895. február 10.)