Ismertető szöveg: "A keleti-nyugati tengelyre szerkesztett, a négy égtáj felé jelzésszerű kapuval nyitott, az épületváz bal oldalában kissé ferdén ékelődő toronnyal és a légtérben harangokkal kiegészített szobormű már távolról is izgalmas látványt nyújt - a magasházak, a víztorony, a távolabb feltűnő betonsiló és a korábban elhelyezett művésztelep-szobrok közegében, ha közelebb lépünk, akkor az áttört vázszerkezet hálószerű villódzása, az ívek összejátszása, a kereszteződések és a szétválások teremtenek feszült plasztikai teret. A geometrikus és az organikus szemlélet, illetve formateremtés válaszolgat egymásnak Szanyi Péter művében: fel-felmerülnek a befogadóban a természettudományi múzeumok őshüllő-csontvázainak emlékképei, és a gótikus templomok boltozatainak bordahálózata is. A szilárdság és a törékenység e meg-megroggyanóan épült monumentumának erőterében furcsa bizonytalanság vehet erőt a szemlélőn: eldönthetetlen, hogy a lecsupaszított templomváz fenségesen épülő konstrukció-e, vagy csupán egykoron méltóságteljesen álló, de már pusztulásra ítélt, magára hagyott rekvizitum?" Az idézet Wehner Tibortól származik a Hat új mű- Dunaújváros 1996 című cikkből, ami az Árgus VII. évfolyam 6. számában jelent meg. (Forrás: szoborlap.hu)