Ismertető szöveg: A kecskerágók nem csak a hazai erdők gyakori cserjéi, hanem urbánus parkok gyakori, télen is zöldellő díszei. Ültessük bátran kertünkbe is. Theophrasztosz, a botanika atyja Euonymus néven egy fát említ, amely Lesbos szigetén az Orcynius hegyen található, s olyan mérgező, hogy a marhát, kivált a kecskét, már akkor is megöli, ha gyümölcsét vagy levelét ezek az állatok megízlelik. Vagyis a kecskerágó nem tekinthető a kecskék kedvenc csemegéjének, noha a neve ezt sugallja. Társneve a papsapka, amely a magköpeny formáján utal. Ennek alakja ugyanis a katolikus lelkészek barett nevű fejfedőjére emlékeztet. A trópusi elterjedésű kecskerágófélék családját, amely mintegy 850 fajt számlál, nálunk egyetlen őshonos nemzetség, a kecskerágó (Euonymus) képviseli. Fajainak virágai nem feltűnőek. A bögre vagy vánkos alakú nektárképző mézfejtők peremén helyezkednek el a gyakran ülő helyzetű porzók. Termése 10-12 mm átmérőjű, éretten gyakran piros, négyélű tok. Magjukat húsos, élénk színű magköpeny borítja. A magvak mérgezőek, szívglikozidokat és alkaloidokat tartalmaznak. A nálunk őshonos csíkos kecskerágó (E. europaeus) hajtásain hosszában négy paraléc fut végig. Toktermésük négyszögletű. A szintén őshonos bibircses kecskerágó (E. verrucosus) hajtásait sűrűn borítják fekete bibircsek. (Forrás: Kertpont)