Képaláírás: Általában a rideg szögleteit fényképezik - jómagam is - ennek a várnak. Szerettem volna valamit elkapni abból a harmóniából, ahogy a tájba illeszkedik. Talán sikerült.

Ismertető szöveg: A Diósgyőri Vár története Magyarország műemlékei között rangos hely illeti meg a Diósgyőri Várat. A középkori Miskolc az Alföld és a hegy-vidék találkozásánál, országutak csomópontjában létesült, gazdasági, kereskedelmi település volt, ellenőrzése alatt állt a Hegyaljáról a Felvidékre, Lengyelországba vezető borkereskedelmi út. A Bükk-hegység kapujában épült a várból, kolostorból és jobbágyfaluból álló együttes. A vár magasba törő romjai a Szinva-patak völgyéből felmagasodó szikladombon emelkednek. E terület már a őskorban is lakott volt. Diósgyőrt a XII-XIII. sz. fordulóján élt Anonymus, III. Béla király jegyzője említi először. A tatárjárás idejéig a Bors család tulajdonában volt a vár, amikor is elpusztult. Később új várat emeltek helyére, mely Ernye bán lakhelyéül szolgált. Ekkor már komoly kőépület volt. A diósgyőri új vár 1319-ben királyi adományozás útján került Debreczeni Dózsa erdélyi vajdához. Nagy Lajos király is megszerette ezt a helyet, 1364-ben nagy birtokrészt csatolt a várhoz, amelyet aztán pompás, gótikus királyi várkastéllyá épített ki. Budával, Visegráddal és Zólyommal így Diósgyőr is királyi székhellyé vált és különösen az után vált jelentőssé, hogy I. Lajos a lengyel királyi trónt is elfoglalta. Ettől kezdve egész udvartartásával évente több hónapot töltött itt, ahol olyan fontos történelmi események is zajlottak, mint 1381-ben a velencei háborút lezáró turini béke ratifikálása. Lajos király halála után Diósgyőr a továbbiakban a királynék javadalma volt, 1424. és 1526. között hat királyné jegy-ajándéka, vidéki rezidenciája. Az utolsó királyné, aki itt is élt, Habsburg Mária volt, II. Lajos felesége. 1526, a mohácsi csatavesztés-Diósgyőr életében is jelentős fordulópont volt, ettől kezdve zálogos bérlőké lett, majd Eger eleste után végvárrá alakult. Hadi szempontból nem volt nagy a jelentősége. 1702-ben a kincstár tulajdonába került, de újjáépítése elmaradt. A török veszély után minden hadászati értékét elvesztette, elhagyottan pusztult úgy, hogy a XIX. századi metszetek már csak romokat mutattak.