Képaláírás: Ercsi, Szent István utca és Mázsaház utca sarok

Ismertető szöveg: Eötvös József (báró) író, költő, reformpolitikus, államférfi, a magyar realista regényírás első nagy mestere, az MTA tagja (l. 1835, t. 1839, ig. 1885), Eötvös Loránd apja. Gyermekkorában nagy hatással volt rá nevelője, a felvilágosodott gondolkodású Pruzsinszky József. A pesti egyetemen kötött barátságot Szalay Lászlóval, a későbbi történetíróval. 1833-ban Pozsonyban ügyvédi oklevelet szerzett, közben zenei tanulmányokat is folytatott: fuvolázott és komponált. 1834-ben vm.-i aljegyző, 1835-ben az udvari kancelláriánál fogalmazó. 1836-37-ben beutazta Svájcot; Németországot, Hollandiát, Angliát, Franciaországot. 1837-ben az eperjesi kir. tábla bírája. 1833-tól lépett fel irodalmi munkákkal: versekkel, drámai alkotásokkal, drámafordítással (Victor Hugo: Angelo). Az Árvízkönyvben jelent meg első regénye, A karthausi (1839-41). Politikai fellépése az 1832-36-i országgyűléshez fűződik. A főrendi tábla liberális ellenzékéhez tartozott. 1840-ben Szalay Lászlóval együtt szerkesztette a Budapesti Szemlét. Kossuth és Széchenyi vitájában Kossuthot védte, bár sohasem volt vele azonos állásponton. Szorgalmazta a börtönviszonyok megjavítását, a hasznos ismereteket terjesztő társaságokat. Az 1843-44-i országgyűlésen mint a centralista ellenzék vezetője harcolt a feudális intézmények ellen, a polgári reformok érdekében. Politikai gondolatait 1844-től a Pesti Hírlapba írt cikkeiben fejtette ki. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében, antifeudális politikai harcainak sodrában születtek meg nagy regényei, a m. kritikai realizmus kiemelkedő alkotásai: A falu jegyzője (1845); Magyarország 1519-ben (1847). 1848-ban az első felelős minisztériumban ő kapta a vallás- és nevelésügyi tárcát (1848. ápr. 7.-1848. szept. 11.). 1848 őszén családjával együtt Münchenbe menekült, amire a forradalomtól való félelme s az a felfogása késztette, hogy Magyarországot nem szabad kiszakítani a Habsburg birodalomból. 1849 törést jelentett közéleti és írói pályáján, amennyiben nemzetközi meggondolásokból a Habsburg monarchiához mint politikai formához való alkalmazkodásban a jogos nemzeti érdekeket átmenetileg nem vette számba de haladó társadalmi elveit azután sem tagadta meg. 1853-ban hazatért Budára. 1855-től tevékenyen részt vett az MTA (másodelnök 1856-tól, elnök 1866-tól) és a Kisfaludy Társ. életében (tag 1838, elnök 1848-tól 1867-ig). 1861-ben országgyűlési képviselő. 1865-ben megalapította a Politikai Hetilapot, 1867-ben Deákhoz csatlakozott; újból vallás- és közoktatásügyi miniszter lett (1867-1871), és megalkotta az általános és kötelező népoktatásról és a zsidók egyenjogúsításáról szóló törvényt. A jobbágyság felszabadításáért, Magyarország demokratikus átalakulásáért következetesen küzdött a reformkorban. Szépirodalmi munkássága szorosan kapcsolódik politikai eszméihez. Az író társadalmi hivatását hirdette. Kíméletlenül leplezte le a feudális vm.-t, elsőnek ábrázolta hitelesen Magyarországon egy korszak társadalmi ellentéteit, figyelmeztetésül arra, hogy milyen veszedelem származhat abból, ha a nép jogait eltiporják. (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)