Képaláírás: Visegrád, Köztemető: II-4-82

Ismertető szöveg: Dávid Gyula Kossuth-díjas magyar zeneszerző. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte, majd a budapesti Fővárosi Zenekar brácsása lett. Mint oly sok magyar zeneszerzőtársa, Kodály Zoltánnál végezte tanulmányait (1933-1938), s zeneszerzés stúdiumaival egy időben magas fokú hegedűtudásra tett szert. 1945 és 1949 között a budapesti Nemzeti Színház zenei vezetője volt, 1950 és 1956 között több magyar együttes művészeti-zenei vezetője. 1950 és 1964 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, 1964-től a Bartók Béla Konzervatórium, 1967-től haláláig ismét a Főiskola tanára. Zeneszerzői munkássága színpadi kísérőzenék írásával kezdte meg, amelyek közül a klasszikus színművekhez komponált kísérőzenéi jelentős sikert arattak. Zeneszerzői munkássága mellett zenés táncegyüttesek szervezésével és betanításával foglalkozott, ezek számára számos népdal, tömegdalt, táncmuzsikát írt. A brácsaverseny kiemelkedő alkotása (1951), amelyért a Magyar Népköztársaság az Erkel Ferenc zenei díjjal tüntette ki. A művet külföldön is nagy sikerrel mutatták be, még a szerző életében is (Berlinben, Moszkvában, Bukarestben, Lipcsében). Pedagógiai munkásságában különösen jelentős még a fúvós kamarazene tanításának megalapozása. 1949-ben a magyar zeneszerzők közül elsőként írt fúvósötöst. (Forrás: Wikipédia)