Normál kép: BALPART_0073_cr.jpg   Méret: 771x846 Színmélység: 24bit Felbontás: 300dpi
Normál kép új ablakban 
Normal size picture in a new window

Ismertető szöveg: Bizony Ákos ügyvéd, politikus. Gimnáziumi tanulmányait Miskolcon és Késmárkon, a jogot pedig Kassán és Eperjesen elvégezve 1870-ben Budapesten ügyvédi oklevelet nyert. Időközben honvédönkéntes volt és 1871-ben tartalékos hadnaggyá nevezték ki. Pályáját az igazságszolgáltatás terén kezdte meg, mint joggyakornok, de már 1876-ban megvált a bíróságtól és Miskolcon nyitott ügyvédi irodát. Ügyvédi elfoglaltságán kívül a megye és Miskolc város közéletében széleskörű és sokoldalú tevékenységet fejtett ki, elnöke, illetve tagja volt számos jótékony és kulturális intézménynek. Ügyésze volt a tiszán-inneni református egyházkerületnek, valamint tagja Borsod-megye és Miskolc város törvényhatósági bizottságának, helyettes elnöke a miskolci ügyvédi kamarának, igazgatósági tagja a villamos vasút részvénytársaságnak, felügyelő-bizottsági tagja a miskolci takarékpénztárnak, a gőztéglagyárnak és még sok egyesületnek, társulatnak. A parlamentnek 1901 óta volt tagja, amikor Miskolc város északi kerülete bízta meg képviseletével.


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page