Normál kép: 1282846416.jpg   Méret: 770x577 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Nagy kép: 1282846416_nagykep.jpg   Méret: 1600x1200 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: Egy araszoló lepke a tiszafa ágán.

Ismertető szöveg: Az araszolólepkék (Geometridae v. Hibernia) a lepkék egyik legnépesebb, fajokban leggazdagabb családja. Eddig ismert fajainak száma meghaladja az 1800-at. Nálunk is előfordul közülük kb. 450. Karcsú, keskeny testű s aránylag széles szárnyú állatok, a két szárny szín és alak tekintetében többé-kevésbé megegyezik egymással, de több faj nőstényének a szárnya annyira csenevész, hogy az állat egészen szárnyatlannak látszik s csak mászni tud. Csápjaik sertealakúak, a hímeké fésűs vagy kisebb-nagyobb darabon pillás. Fejük kicsi, szívókájuk rendszerint jól fejlett. Többnyire kerülik a napfényt s inkább az esti szürkületben röpködnek. Hernyóik nyúlánkak és legtöbbször csupaszok; haslábaik az utolsó pár kivételével nincsenek. Mivel a lábak a testük közepéről hiányoznak, egészen sajátságosan mozognak. A hernyó torlábaival megkapaszkodik, hátát felgörbíti, tolólábait a torlábak mögé helyezi és segítségükkel előre dobja teste elülső felét; szóval araszolás módjára halad előre. A hernyó rendesen a talajban alakul át bábbá s csak ritkán a föld felett. Egyes fajok néha nagy tömegekben jelennek meg, ilyenkor félelmetes kártevők. Az erdei és gyümölcsfák lombját pusztítják. (Forrás: metapedia.org)



A közönséges tiszafa vagy tiszafenyő (Taxus baccata) a tiszafafélék (Taxaceae) családjába, a Taxus nemzetségbe tartozó, Magyarországon védett, örökzöld növényfaj. Korábban egyszerűen tiszafának hívták, ám ahogy a nemzetség többi faja is ismertté vált, a "közönséges" előnevet kapta. Nyugat-, Közép- és Dél-Európában, Északnyugat-Afrikában, Észak-Iránban és Délnyugat-Ázsiában honos. Magyarországon is őshonos, középhegységi faj; megtalálható például: Bükk - Ómassa, Lillafüred; Bakony - Szentgál, Herend, Bakonybél területén, és még sok helyütt diszperz jelleggel. Lassan növő, de igen hosszú életű növény, példányai 500-1000, egyes esetekben akár 2000 évet is megérnek. Közepes hőigényű, árnyéktűrő, mezofil, baziklin növény. Fája vörösesbarna, igen kemény, tömör. A nyesést jól bírja, így parkokban, kertekben szép formák hozhatók ki belőle - több mint 200 termesztett változata ismert. Apró vagy közepes termetű örökzöld fa, tipikusan 10-20 m (legfeljebb 28 m) magasra nő meg. Ormós, csavarodott göcsös, elágazó törzsének átmérője 2 méter (legfeljebb 4 méter) is lehet. A kéreg vékony, vörösesbarna, cserepesen leváló. Hajtásai vékonyak, hajlékonyak, Levelei lándzsásak, sötétzöldek, 1-4 cm hosszúak és 2-3 mm szélesek, a tűk a vezérhajtáson körkörösen, az oldalhajtáson fésűsen állnak. A levelek igen mérgezőek, és a magköpeny kivételével a növény minden része mérgező. Többnyire kétlaki, de egyes példányok egylakiak is lehetnek, sőt ivart is válthatnak. A porzós tobozok gömbölyűek, 3-6 mm átmérőjűek, kora tavasszal szórják el pollenjüket. Magvas tobozaik redukáltak, csupán magános magkezdemény fejlődik. A 4-7 mm hosszú, kemény magot részben fedő pikkelyekből 6-9 hónappal a beporzás után, augusztus-szeptemberben húsos, élénkpiros, bogyóra emlékeztető, felül nyitott, 8-15 mm hosszú magköpeny (arillus) fejlődik. Az igen édes ízű magköpeny nem mérgező, így a madarak megeszik, és a magokat emésztetlenül elpottyantják. A magköpeny érése 2-3 hónapos időtartamban elnyújtott, így növelve a magok terjedésének esélyeit. Maga a tiszafa magja rendkívül mérgező és keserű. Lassan nő, ám igen magas kort megérhet, az eddig mért legnagyobb törzsátmérővel, 4 méterrel rendelkező példány valószínűleg 2000 éves is lehet. A tiszafák pontos korát igen nehéz megállapítani: a fa igen kis része olyan idős, mint az egész példány, az ágak pedig a korral üregessé válnak, ami az évgyűrűkön alapuló kormeghatározást (dendrokronológia) lehetetlenné teszi. Állítólagosan 5000-9500 éves fák is léteznek, de a növekedés sebességéből és a környező területek régészeti vizsgálatából arra lehet következtetni, hogy a legidősebb fák, mint például a skóciai fortingalli tiszafa is inkább "csak" 2000 év körüliek lehetnek. Még ezt az alacsonyabb becsült életkort figyelembe véve is, a közönséges tiszafa a leghosszabb életű európai növényfaj. A magköpenyt kivéve a fa minden része mérgező. Taxán típusú mérgező alkaloidok, diterpének, cianogén glikozidok (taxifillin), biflavonoidok (szkiadopitizin és ginkgetin) találhatók benne. Az elhervadt vagy szárított levelek is toxikusak. Lovak számára a legmérgezőbbek, 200-400 mg/testsúlykg a halálos adag számukra, de a szarvasmarhák, sertések és más háziállatok számára sem sokkal kevésbé mérgező. A tünetek közé tartozik a támolygás, izomremegés, görcsök, ájulás, nehéz légzés és végül a szívelégtelenség. A halál gyors beállta miatt azonban sokszor nem minden tünet figyelhető meg. Mérgező volta ellenére korábban felhasználták férgesség kezelésére, szívgyógyszerként, menstruáció megindítására. A homeopátiában emésztési panaszok és bőrkiütés ellen adják. Az igen ritka amerikai tiszafa (Taxus brevifolia) kérgéből sikerült paclitaxelt, egy sejtosztódást gátló anyagot (egy kemoterápiás gyógyszer előanyagát) előállítani. Az újabb kutatások alapján ezt és a docetaxelt már elő lehet állítani a közönséges tiszafa leveleiből (tehát egy könnyebben újratermelődő forrásból) nyert előanyagok félszintetikus átalakításával is. Emlő- és petefészek-daganatok kezelésében engedélyezett használata. (Forrás: Wikipédia)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page