Normál kép: obudai_tatrai-v.jpg   Méret: 770x1026 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Nagy kép: obudai_tatrai-v_nagykep.jpg   Méret: 1200x1600 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: Óbudai temető: 22-3-21

Ismertető szöveg: Tátrai Vilmos Kossuth-díjas (1958) hegedűművész. Tanulmányait Szerémi Gusztávnál, Waldbauer Imrénél, Rados Dezsőnél és Lajtha Lászlónál végezte. 1936-1937 között a Buenos Aires-i Rádiózenekar koncertmestere, 1938-1940 között a Budapesti Hangversenyzenekar hangversenymestere volt. 1940-ben Törökországban dolgozott, miközben 1940-1944 között a Székesfővárosi Zenekar, majd 2 évig a Rádiózenekar (1945-1946) hangversenymestere volt. 1946-tól három évtized alatt, a "Ferencsik-korszak" alatt, 1978-ig az Állami Hangversenyzenekar koncertmestere volt. Többnyire e zenekar tagjaiból szervezte meg az 1950-es évek végén a Magyar Kamarazenekart, amelynek szintén több mint harminc évig vezetője volt. 1946. október 8-án lépett először közönség elé a Tátrai Vonósnégyessel, akkor Rényi Albert, Ivónyi József és Dénes Vera társaságában. E zenekarral 1948-ban megnyerte a budapesti nemzetközi Bartók-kvartettverseny első díját, mely nagy nemzetközi elismerést is kiváltott. Később Szűcs Mihály, Konrád György és Banda Ede is tagja volt az együttesnek. 1965-től tanított a Zeneakadémián. Pályafutása alatt minden kontinensen, Európa valamennyi országában fellépett. Mintegy kétszáz lemezfelvétel, több, mint hatvan magyar mű ősbemutatója fűződik a nevéhez. (Forrás: Wikipédia)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page