Képaláírás: Óbudai temető: 30-VI-12

Ismertető szöveg: Ráfael Győző Viktor festő, grafikus. 1921-1926: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere: Vaszary János. 1921: Nemes Marcell-ösztöndíj (müncheni tanulmányok); 1928: Velencei Biennálé, Velence, aranyérem; Új Művészek Egyesülete grafikai díja. 1927-től a Képzőművészek Új Társasága, 1928-tól az Új Művészek Egyesülete tagja volt, a Francia Művészeti Akadémia levelező tagjául választotta. 1940-től a Szocialista Képzőművészek Csoportjának tagja, 1945-ben a Rippl-Rónai Társaság alapító tagja. Az 1919-es tanácsköztársasági eseményeket követően Nyergesújfalun találkozott Kernstok Károllyal, majd Budapesten zenei és orvosi tanulmányok után fordult a képzőművészet felé. 1920-tól a Magyar Iparművészeti Főiskolán Orbán Antal keze alatt kezdett dolgozni, majd átiratkozott a Magyar Képzőművészeti Főiskolára. 1923-ban Párizsban járt tanulmányúton. Münchenben, Párizsban, valamint ösztöndíjasként Rómában folytatta stúdiumait. 1929 és 1940 között Egyiptomban, Szíriában, Irakban és Libanonban dolgozott, ahol ókori emlékek restaurálásával foglalkozott és monumentális épületdíszítő műveket készített (freskó a bejrúti Parlamentben, falképek II. Fejszál iraki király bagdadi palotájában stb.). 1940-ben hazatért. Háromszor nyert el székelyföldi ösztöndíjat. Az 50-es években hallgatásra kényszerült, ekkor az Aquincumi Múzeum restaurátoraként dolgozott. Festményeivel és grafikáival csak a 60-as években léphetett újra nyilvánosság elé. Művészetére hatottak a naturalizmus, a realizmus, a futurizmus, a kubizmus és az expresszionizmus áramlatai is. A táj, az emberi alak, az arc volt festői érdeklődésének központi témája. Festészete a kései alkotói korszakban a nonfiguratív alakításban teljesedett ki. Műveit tiszta komponálásmód, oldott szerkesztés, dekorativitás, érzékeny kolorit, motívumait a geometrikus és az organikus formálás egyensúlya, szintézise jellemzi. (Forrás: artportal.hu)