Normál kép: obudai_litvan-gy.jpg   Méret: 770x1026 Színmélység: 24bit Felbontás: 72dpi
Nagy kép: obudai_litvan-gy_nagykep.jpg   Méret: 1200x1600 Színmélység: 24bit Felbontás: 72dpi
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: Óbudai temető: 16-1

Ismertető szöveg: Litván György, dr. magyar történész, a történelemtudományok doktora. Polgári értelmiségi családba született. Apja, Litván József részt vett az 1918-19-es forradalomban, valamint a polgári radikálisok köréhez tartozott. Litván György 1946-1950 között a budapesti tudományegyetemen történelem-politikai gazdaságtan szakon tanult. 1950-1952 között tényleges katonai szolgálatát teljesítette, majd 1957-ig középiskolai tanárként dolgozott, illetve a Huba utcai vendéglátóipari technikum igazgatóhelyettese volt. 1947-1956 között az MKP, majd az MDP tagja volt, aktívan részt vett előbb az ifjúsági, egyetemi mozgalomban, később a pártoktatásban. 1954-ben csatlakozott a Nagy Imre körül kialakult pártellenzékhez. 1956. március 23-án Budapest XIII. kerületének aktívaülésén elsőként követelte nyilvánosan a jelenlévő Rákosi Mátyás eltávolítását a hatalomból. Aktívan részt vett a Petőfi Kör munkájában, majd a forradalom alatt a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának és a XII. kerületi Nemzeti Bizottságnak a tagja volt. A forradalom leverését követően részt vett a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom létrehozásában és annak tevékenységében, ezért 1959-ben az úgynevezett Mérei-perben a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével hat év börtönbüntetésre ítélte a fellebbezés lehetősége nélkül. 1962-ben szabadult. 1963-1971 között az Árpád Gimnázium tanára, illetve könyvtárosa volt, majd az MTA Történettudományi Intézetben történészként dolgozott. 1985-ben részt vett az illegális monori találkozón. 1988-ban a Történelmi Igazságtétel Bizottsága, politikai téren pedig a Szabad Demokraták Szövetsége alapító tagja volt. 1991-től az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézetének az igazgatója. 1995 óta az ELTE Szociológiai Intézetben egyetemi tanár. Kutatási területe a századeleji magyar társadalmi és politikai gondolkodás, a Trianonhoz vezető politikai, diplomáciai és katonai folyamatok, valamint az elmúlt fél évszázad történelme volt. (Forrás: Wikipédia)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page