Képaláírás: Kanadai aranyvessző egy zengőléggyel.

Ismertető szöveg: A kanadai aranyvessző (Solidago canadensis) - más néven kanadai istápfű - a fészkesek családjának csövesvirágúak alcsaládjába tartozó, virágos évelő növény. A legtöbb aranyvesszőhöz hasonlóan ez is Észak-Amerikában honos; onnan hozták át Európába dísznövényként. Azóta számos termőhelyen, így Nyugat-Magyarországon is kivadult. Magaskórós növényzetben, ligeterdőkben, gyomtársulásokban nő; mára több növénytársulás (liget- és láperdők, magaskórós társulások, árterek) meghatározó alkotójává vált. Rokonához, az ugyancsak Amerikából behozott óriás aranyvesszőhöz (Solidago gigantea) hasonlóan kivadulva főképp a Dunántúlon, a nedvesebb völgyekben, laposokon szaporodott el. Inváziós faj. 60-220 cm magas, kúszó gyöktörzses, gyorsan növő évelő. Leveles, végig sűrűn szőrös szára felálló, az összetett virágzatig egyszerű. Levelei lándzsásak, hosszúkásak, a szélük alul ép, a csúcsuk felé fűrészes; a fonákuk pelyhes. A mintegy 5 mm-es, sárga virágbogai féloldalú fürtökben ívesen hátragörbülnek. A fészek szélén növő nyelves virágok alig hosszabbak a csöveseknél. A termése kaszat. A nemzetség egyéb tagjaihoz hasonlóan meglehetősen igénytelen, a gondozatlan kertekben, parkokban is jól megél. Enyhén mészkerülő. Július-október között virágzik. Eredeti termőhelyén Észak-Amerikában a pionír növények egyikeként erőteljesen betelepül a parlagföldekre, amiket nyár végén valósággal elborítanak sárga virágai, valóságos nektártengert adva a rovaroknak. Az észak-amerikai indiánok többféle gyógyászati célra is használták. Teáját Brit-Kolumbia egyes vidékein rendszeresen fogyasztják az influenza megelőzésére, a gyermekek lázának csillapítására. Hasmenések megállítására, sebek és ekcéma kezelésére is használják. Virága a drog; ezt többnyire június-júliusban, a virágzás kezdetén gyűjtik. Legjellemzőbb hatóanyagai a flavonoidok (1-2 százalék), a szaponinok (2-3 százalék) és az illóolaj. Ezen túl nyálkaanyagokat, fahéjsavszármazékokat és cserzőanyagokat is tartalmaz. A drogok, kivonataik és egyes izolált hatóanyagok fontosabb hatásai: vizelethajtó (diuretikus), gyulladáscsökkentő (antiflogisztikus), görcsoldó (spasmolyticus), fájdalomcsillapító (analgetikus), immunstimuláns. A modern fitoterápiában főleg a húgyúti megbetegedések kezelésére használják. Kertészeti változatait dísznövénynek ültetik. Virága jól szárítható. (Forrás: Wikipédia)

A zengőlégyfélék vagy zengőlegyek (Syrphidae) a légyalkatúak alrendjének (Brachycera) Muscomorpha alrendágában a zengőlegyek öregcsaládjának (Syrphoidea) egyik családja. A család mintegy 4500 faja az egész Földet benépesíti. Közép-Európában - így hazánkban is - elég gyakoriak. Kora tavasztól késő őszig találkozhatunk velük. A méhekhez hasonlóan virágról virágra járnak, és nyaló-szívó szájszervükkel virágport és nektárt vesznek magukhoz. Éppen ezért igen nagy a szerepük a virágok beporzásában. A zengőlegyek, amiket a méhek után a legfontosabb beporzó rovarcsoportnak tekinthetünk, főleg az árnyékos és nedves helyeken növő virágokat, a mocsári és vízi növényeket, valamint a kora tavaszi virágokat porozzák be. A legtökéletesebb repülő rovarok közé tartoznak. Percekig lebeghetnek egy helyben a levegőben, miközben rendkívül gyorsan rezgetik szárnyaikat. Testük ilyenkor vízszintesen áll, fejük mindig a szél irányával szembe fordul - ez az ösztönös magatartás az anemotropizmus. A zengőlegyek színezete igen sajátos: potrohukat általában a darazsakéhoz hasonló sárga-fekete csíkok tarkítják, de vannak fémesen csillogó fajok is, vagyis ők a hazai légyfauna legdíszesebb fajai. A sajátos sárga-fekete színezet szerepe máig vitatott - a legelterjedtebb nézet szerint a ragadozók megtévesztését célzó mimikri. Nemcsak színezetük szép és változatos, de nemegyszer fejük, csápjuk, lábuk és potrohuk is különleges. A csápok alapvetően három ízből állnak; a csápsörte a harmadik ízen ül. A két tőíz rendszerint rövid, a harmadik viszont ovális, háromszögű, fejsze alakú vagy gömbölyded. A lábak egyes ízei is feltűnően megduzzadhatnak, rajtuk fogacskák vagy serték ülhetnek. A zengőlegyek alakját alapvetően a potroh alakja szabja meg. Ez rendszerint hosszúkás, ovális vagy tojásdad, szélei legtöbbször párhuzamosan futnak. A fajok elkülönítésében a potroh alakján túl fontos lehet a szárny erezete is. Általánosan jellemző a családra, hogy a szárny közepén úgynevezett álér (vena spuria) fut. Ez tulajdonképpen csak egy barázda a szárny felületén; az érrendszer egyéb részeivel semmilyen kapcsolatban nem áll, a harmadik és negyedik hosszanti ér közé beékelődve az elülső haránteret keresztezi. A zengőlegyek lárváinak megjelenése és életmódja is különlegesen változatos. (Forrás: Wikipédia)