Képaláírás: Latin neve: Eryngium campestre. Népies nevei: ördögkeringő, ördögnadrág, ördögrakolya, macskatövis, iringófű, szamártövis, szamárkóró.

Ismertető szöveg: A mezei iringó a kétszikűek (Magnoliopsida) osztályának az ernyősvirágzatúak (Apiales) rendjéhez, ezen belül az ernyősök (Apiaceae) családjához tartozó faj. Elterjedési területe Közép- és Dél-Európa, nyugaton Észak-Németországig, Franciaországig és Dél-Angliáig tart. A mezei iringó tüskés levelei és fejecskeszerű virágzatai miatt bogáncshoz hasonlít. A 20-60, néha 100 centiméter magas, merev, dúsan ágas, évelő növény néhány társával együtt valóban eltér a szokásos ernyősöktől. A hajtások világos szürkés- vagy sárgászöld színűek. Az első levelek tagolatlanok, a többiek tenyeresen kétszer tövig szeldeltek, a szeletek a levélgerincen szélesen lefutnak, szélük tüskésen fogas. Az alsó levelek nyelesek, a felsők szárnyölelők. A tömött, gömbölyded, fehéres-zöld ernyővirágzatokat ugyancsak tüskés, merev, szálas, lándzsás gallérlevelek veszik körül. A termést fehér, hártyás pikkelyek borítják. A mezei iringó száraz gyepekben, legelőkön, homok- és löszpusztákon nő, száraz, laza, meleg, meszes talajokon. A virágzási ideje júliustól szeptember végéig tart. Ősszel az egész növény leszakad a tövéről, és a széltől hajtva mint "ördögszekér" terjed tova. Ironikus értelmű német nevét ("férfihűség") is ide-oda sodródó-guruló terméses hajtásegyüttesei sugallták. "Futóbogáncs"-nak is nevezik. A száraz termőhelyekhez való alkalmazkodásra vallanak gyökerei, amelyek 2 méter mélyre lehatolnak, valamint a bőrnemű levelek. Szaponintartalma miatt gyógynövényként használják. (Forrás: Wikipédia)