Ismertető szöveg: A piros gyűszűvirág (Digitalis purpurea) az útifűfélék (Plataginaceae) családjába, a Digitalis nemzetségbe tartozó, erdei irtásokon, sík és hegyvidéken előforduló növényfaj. Európa legnagyobb részén megtalálható, az északi részek kivételével. Magyarországon vadon nem fordul elő, azonban kertekben dísznövényként használják. Erősen mérgező! A piros gyűszűvirág kétéves növény, az első évben fejlődnek ki a levelei, a második évben alakul ki a virágos hajtása. Az egész növényt finom szőrök borítják. Szára 50-70 cm magas, egyenes. Levelei durvák, lándzsa alakúak, 20-40 cm hosszúak, nyelük szárnyas. Virágai 3-4 cm hosszúak, lecsüngőek és harang alakúak, a pártatoroknál sötét foltok láthatóak. Virágai a hajtáson azonos oldalon alkotnak fürtöt. Termése toktermés, tojásdad alakú, 1,5 cm hosszú, fekete színű. Az orvoslásban a növény szárított leveleiből kinyert digitoxint alkalmazzák, szívelégtelenség kezelésére. A hatásos és mérgező dózis között kicsi a különbség, ezért digitoxin alkalmazásakor szigorúan követni kell az orvos utasításait, a növény háziszerként nem használható. A mérgezés főbb tünetei: lassú szívfrekvencia (de később szapora szívverést is okozhat), hányinger, hányás, látási zavarok. Halált okozhat. A növény tartalmaz egy digoxigenin nevű szteroidot is, melyet jelölőanyagként (főként nukleinsavak jelölésére) használnak a molekuláris biológiai kutatásokban. A piros gyűszűvirágot dísznövényként is termesztik. (Forrás: Wikipédia)

A hétköznapi értelemben vett darazsak néven rendszerint a társas redősszárnyú-darazsak vagy valódi darazsak (Vespidae) családjába tartozó hártyásszárnyúakat nevezzük. Néhány centiméteres, sárga-fekete csíkokkal mintázott rovarok, melyek nyugalomban szárnyaikat hosszában összehajtva tartják a test két oldalán. Euszociális állatok, fullánkjuk és mérgük van, közeli rokonai a méheknek. Fészkeiket faodvakban, földi lyukakban, vagy akár épületekben (pl. padláson) építik. A nőstények, melyek képesek a reprodukcióra, a szaporodási időszak végén bújnak ki a sejtekből. A kolóniában egy királynő és sok (akár több ezer) dolgozó él. Közvetlen környezetünkben leggyakrabban a kecskedarázzsal találkozunk. A darázscsalád igen mozgalmas életet él napközben, de szürkületkor behúzódnak a fészekbe, s ott éjszakáznak. Az embert is megtámadhatják, mivel veszélyeztetve érzik magukat általa. Ha megpróbáljuk elhajtani, hadonászunk, csak rontunk a helyzeten. A legveszélyesebb hazai rovarfaj a lódarázs (Vespa crabro), fészkének megbolygatására a kolónia életveszélyes támadással reagál. Nem minden darázs él társadalomban. Vannak ugyanis magányos darazsak. Ők termetre kisebbek, mint közösségi társaik, és fészküket elsősorban növények száraiba építik ki. A kialakított fészekbe megbénított rovarokat hordanak, és ezekre petéznek rá. A később kikelő lárvák ezekből táplálkoznak. Tavasszal felébrednek és elkezdik a fészeképítést. Ezek lehetnek 10 - 80 cm nagyságúak, s egy-egy fészekben több ezer darázs is tartózkodhat. A fészkek sejtek sorozatából állnak és mindegyik sejt egy petét kap az új királynőtől. A lárvák másfél hónap alatt nőnek munkára, harcra kész dolgozókká, nagyjából július hónapra. A darazsak több utód generációt hoznak a világra a telep élete alatt, mivel egyre nagyobb és nagyobb a dolgozó nőstények száma. A dolgozók növelik a fészek nagyságát, újabb sejteket adnak hozzá, etetik a lárvákat. A darazsak csípésükkel, fullánkjukon keresztül juttatják a méreganyagot áldozatukba, így az emberekbe is. A csípés során bejutott méreganyag bekerül a kötőszövetbe, mely gyulladást okoz. A darázscsípés helye megduzzad, fájdalommal, viszketéssel párosul. Amennyiben a rosszullét jele mutatkozik azonnal forduljunk orvoshoz. A darázscsípés egyes emberekre nézve igen veszélyes, van akinél olyan allergiás következményekkel jár, ahol csak az orvosi segítség mentheti meg a pácienst. Különösen veszélyes a szemen vagy nyakon ért darázscsípés. A méreganyag legnagyobb részét acetilkolin, valamint alacsony (hisztamin, dopamin, szerotonin, kinin, noradrenalin), továbbá nagy molekulatömegű anyagok, így enzimek (kolineszteráz, foszfolipáz-A és -B, hialuronidáz, proteáz) és poliszacharidok alkotják. A méreganyag toxicitása a rovar táplálékától is függ, a fehérjét fogyasztóké a legmérgezőbb. (Forrás: Wikipédia)