Képaláírás: A magnólia (liliomfa) gyümölcse.

Ismertető szöveg: A valódi liliomfák (Magnolia) nemzetsége a legősibb zárvatermők közé tartozik - legidősebb, fellelt lenyomataik több mint 100 millió évesek. A modern rendszertanok a liliomfafélék (Magnoliaceae) tagjaként a magnoliidák kládba, a liliomfa-virágúak (Magnoliales) rendjébe, tehát nem a valódi kétszikűek (Eudicotyledon) közé sorolják őket, mert fejlődési vonaluk még az egyszikűek kiválása előtt elkülönült a többi kétszikűétől. A nemzetséget mintegy 80 fajra bontják, és ezek két, egymástól jól elkülönülő géncentrumban élnek: a fajok mintegy háromnegyede Kelet-Ázsiában (Kelet-Himalája, Kína, Japán, Mandzsúria, Indonézia), egynegyedük pedig Észak-Amerikában (Kanada délkeleti részétől az Egyesült Államok keleti partvidékén és Közép-Amerikán át Dél-Amerika északi peremvidékéig). Észak-amerikai fajaik a floridai babérlombú erdők meghatározó növényei közé tartoznak. A fajok több mint fele trópusi - ezek többnyire a hegyekben élnek az üde talajú erdőkben, savanyú kémhatású, tápanyagban gazdag talajon. Több (részben emberi közreműködéssel) Európába is átterjedt; hazánkban az üde talajú erdők alsóbb koronaszintjében élnek vadon, de csak szórványosan fordulnak elő. Mivel kialakulásukkor a méhek még nem jelentek meg, a valódi liliomfákat bogarak porozzák be - termőleveleik (carpel) ezért durvák, nehogy a táplálkozó bogarak megsértsék őket. Örökzöld és lombhullató fajok is tartoznak közéjük. Törzsük nem sokkal a föld felett elágazik, és legalábbis eleinte bokrosan nő. Fordított tojás alakú, de a végén kihegyesedő leveleik hetekkel a virág után hajtanak ki; száraz időben a szélük megbarnul és összepöndörödik. Színpompás, nagy, a lilioméhoz, illetve a tulipánéhoz hasonló alakú virágaik miatt számos fajukat termesztik. Egyértelműen a humuszban gazdag, lehetőleg savanyú talajokat kedvelik. Kertészeti szempontból a nemzetséget két csoportra oszthatjuk: 1) Azok a fajok, amelyek a lombozat kifejlődése után hozzák virágaikat, különösen kényes, igényes növények, és ezért hazánkban gyakorlatilag nem termesztik őket. Leveleik akár a 20-30 cm-t is elérhetik. Többségük fatermetű. 2) Azok a fajok, amelyek a lombfakadás előtt adnak feltűnő virágdíszt, szintén igényesek ugyan, de jobban elviselik Magyarország éghajlatát. A talajra és a nedvességre érzékenyek ugyan, de a szennyezett, városi levegőt jól viselik. Mivel a mienknél melegebb éghajlatról származnak, megfelelő termőtalajról és kiegészítő öntözésükről is gondoskodnunk kell. Ne ültessük őket fagyzugos, szeles helyekre! Magvetéssel vagy nyári zölddugványozással szaporíthatók. A dugványozáshoz a fiatal, erőteljes hajtáscsúcsot gyökereztető hormonba kell mártani és ezután dugványágyban teleltetni, hogy gyökeret eresszen. A következő évben már ki is ültethetjük. A magnóliák gyökérzete húsos, ezért nehezen tűrik az átültetést. A földre lelógó ágaik időnként meggyökeresednek, és ezekről tőosztással könnyen, házilag is szaporíthatjuk őket. (Forrás: Wikipédia)