Normál kép: kozma_herman_l.jpg   Méret: 770x577 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Nagy kép: kozma_herman_l_nagykep.jpg   Méret: 1600x1200 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: Kozma utcai zsidó temető: 5B-5-1

Ismertető szöveg: Herman Lipót festő, grafikus, Munkácsy-díjas (1952), érdemes művész (1964). 1901-1905 között a Mintarajziskolában Balló Edénél, Hegedűs Lászlónál, Zemplényi Tivadarnál tanult. Már első éves növendékként karikatúrákat rajzolt a Kakas Márton és a Borsszem Jankó c. élclapok számára. Mint karikaturista a Harag álnevet használta. 1905-ben Münchenbe ment, ahol A. Ažbè-nál tanult. 1909-10-ben Berlinben dolgozott, Falus Elekkel közösen plakátokat és könyvillusztrációkat készített. 1910 őszén hazatért és részt vett a Kecskeméti Művésztelep megalapításában. 1911-ben Párizsban, Brüsszelben és Londonban járt tanulmányúton. 1919-ben a Tanácsköztársaság alatt a Képző- és Iparművész Szakszervezetek Szövetségének elnöke volt. 1920-ban a Szinyei Társaság alapító tagjai közé tartozott. 1921-ben Németországban, majd az ezt követő években Hollandiában, Párizsban, Münchenben és Olaszországban járt, közben részt vett kiállításokon is. 1905-től állított ki. 1928-tól 1946-ig számos kiállítást rendezett. Többnyire tájképi környezetbe helyezett aktkompozíciókat, tájképeket, portrékat festett. Ábrázolásának eszközeit a szabadban való festés gyakorlatából vette, tájpiktúrájában sok elem utal az impresszionizmus előtti hagyományokra. Nagyobb gyűjteményes kiállításai az Ernst Múzeumban voltak (1920, 1924, 1954). Emlékkiállítását 1974-ben rendezte meg az MNG. Műveit múzeumok őrzik. Nagyon sok könyvillusztrációja és újságrajza jelent meg különböző hazai és külföldi lapokban. Az 1910-es években a Vasárnapi Újság, az 1930-as években a Pesti Napló rajzolója volt. Ugyanitt rajzos riportokat és cikkeket is írt. Művészeti cikkei szaklapokban is megjelentek. Gazdag írásos hagyaték maradt utána. (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page