Képaláírás: Kozma utcai zsidó temető: 5-1-40 [szobrász: Forgács Hann Erzsébet]

Ismertető szöveg: Bródy Sándor író, drámaíró, publicista. A középiskolát nem fejezte be; tizennyolc éves korában Gyulán írnok egy ügyvédnél; első cikkei a helyi lapban jelentek meg. Novellákat írt. 1884-ben Pestre költözött. Nyomor c. novelláskötete és Faust orvos c. regénye alapján a kritika a magyar Zolát sejtette benne. A Magyar Hírlapnál kapott állást. 1888-ban - ahogy ő maga írta - egy báli tudósításra Kolozsvárra utazott, három évig maradt ott. Szerkesztette az Erdélyi Híradót (188889), az Erdélyi Képes Újságot és a Kolozsvári Életet (1889), ezután a Magyarországot (1889-90). 1890-ben ismét Budapestre került, a Magyar Hírlap munkatársa. 1900-ban egy évig Fehér Könyv c. irodalmi és publicisztikai havi folyóiratot adott ki, amelynek érdekessége az volt, hogy minden számát elejétől végig ő írta. 1903-05 között Ambrus Zoltánnal és Gárdonyi Gézával szerkesztette Jövendő c. hetilapjában, amely a Nyugat megindulásáig a modern, haladó polgári irodalom legfontosabb orgánuma volt, merészen bírálta a korabeli társadalom visszásságait. 1905 nyarán a Semmeringen öngyilkossági kísérletet követett el. Felgyógyulása után a Pesti Hírlap, A Nap, Az Újság, később Az Est munkatársa. A forradalommal, a Tanácsköztársasággal egyértelműen rokonszenvezett, s bár szerepet nem vállalt benne, az ellenforradalom alatt mégis bécsi emigrációba kényszerült. 1923-ban tért haza. A századforduló jelentős polgári írója volt. Színművei nagy sikert arattak: A dada (1904); A tanítónő (1908); A medikus (1911). Szókimondó bátorsága s újszerű modern prózai stílusa miatt Ady Endre s Móricz Zsigmond is az új magyar irodalom egyik legjelentősebb úttörő egyéniségének tartotta. (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)