Képaláírás: Farkasréti temető: 25/I-1-34 [szobrász: Szervátiusz Tibor]

Ismertető szöveg: Nagy László költő, műfordító, József Attila-díjas (1950, 1953, 1955), Kossuth-díjas (1966), Ágh lstván költő bátyja. Apja Nagy Béla és anyja, Vas Erzsébet parasztok voltak. Szülőfalujának és a Bakonynak népdalkincsét, hiedelemvilágát, folklórját felhasználta költői kifejezésmódjában, képi világában. Iszkázon járt elemi iskolába. Tízéves korában csontvelőgyulladás következtében bal lábára megbénult. Tanulmányait a pápai református kollégiumban végezte. Magyar tanára Szatmáry Sándor volt. Ebben az időben keserű hangú, kamaszosan búsongó verseket írt. Festőnek készült és rajzolni tanult a pápai Képző Társulatban. 1946-tól népi kollégista Budapesten. Az Iparművészeti Iskolában Borsos Miklósnál tanult alakrajzot, a Képzőművészeti Főiskola festőtanszakán Kmetty János növendéke volt. Végül magyar irodalom és filozófia szakos hallgató a bölcsészettudományi karon. Kollégista éveiben kötött barátságot Juhász Ferenccel, Simon Istvánnal, Kamondy Lászlóval, B. Nagy Lászlóval (hogy tőle különbözzék, kezdetben F. Nagy László néven publikált). Első verseit és lírai önéletrajzát a Valóság közölte 1947-ben, műveit erős népköltészeti hatás, József Attila-i ihletés jellemezte. A megváltozott világ új lehetőségeit ünneplő dalai a korszakra jellemző sematizmus egyes nyomai mellett is bizonyították jelentős képességeit. A kritika különösen verseinek zeneiségét és a versritmus megújítására való törekvését méltányolta. Első kötete, a Tűnj el, fájás 1949 könyvnapjára jelent meg. Ekkor ismerkedett meg Károlyi Mihállyal, Lukács Györggyel, Déry Tiborral, Vas Istvánnal, Füst Milánnal. Tanulmányait 1949 őszétől Szófiában folytatta. Ösztöndíjat kapott, hogy a bolgár nyelvet elsajátítsa. 1952-ig több ízben is hosszabb időt töltött Bulgáriában, 1952 nyarán végleg hazatért. Feleségül vette Szécsi Margit költőnőt. 1953-ban műfordításkötetet adott ki a bolgár népköltészet alkotásaiból. Műfordítói tevékenysége a következő évtizedekben a délszláv, az albán, a magyarországi cigány és a keleti finnugor népköltészet számos alkotását felölelte, tolmácsolta a spanyol, angol, francia, német, lengyel költők verseit is, kiemelkedők García Lorca fordításai. A műfordítói munka során szerzett élmények, hatások közül sokat beépített lírájába. A korszak közérzetét érzékelő költészete fokozatosan elkomorodott, bár a szocializmusba vetett hitét nem adta fel. 1953. aug.-tól 1957. febr.-ig a Kisdobos c. gyermeklap szerkesztője, majd főszerkesztője, 1959-től az Élet és Irodalom képszerkesztője, majd főmunkatársa volt. Az ötvenes években költészetében a dal mellett megjelent az ún. hosszúének, a lírát az epikával ötvöző versforma. A hosszúversek sajátos, ritmikailag is új változatát munkálta ki. Idetartozó legjelentősebb művei a Gyöngyszoknya (1953), A vasárnap gyönyöre (1955), mely 1956-ban megjelent kötetének címadó verse lett. Gyűjteményes kötetébe (Deres Majális, 1957) besorolta legkorábbi, még nem publikált verseit is. Ezek a költemények a válságba jutott költő vívódásait érzékeltették, de igyekezett hinni egy eszményi, harmonikus világ létezésében. Így születtek meg az 1956-os Himnusz minden időben versei, melyekben egy eszményített világot szembesít az ellentmondásos valósággal. Hosszúénekei sorából a Búcsúzik a lovacska (1963) és szerelmi költészetének egyik csúcsa, a feleségének ajánlott A forró szél imádata (1963) emelkedik ki. 1957-től 1965-ig számítható második korszakában a legjelentősebb mű a Mennyegző (1964), hatalmas, egyetlen versmondatba sűrített vízió, magas szintű kifejezője erkölcs-centrikus világképének és az életművében főszerephez jutó őrzés-gondolatnak. Arccal a tengernek címmel 1966-ban gyűjteményes kötete jelent meg. Népszerűsége megnőtt a hatvanas évek végétől, a kortárs magyar költészet élvonalába került. Egyre több fiatal költő tekintette mesterének. Életre szóló barátságot kötött Kondor Bélával. Számos dalszerű verse igényes megzenésítésében is közel került az ifjúsághoz. Csak a hatvanas-hetvenes évek fordulójától születtek nagyobb számban új művei. Alkotói pályájának e harmadik szakaszát az jellemzi, hogy a diszharmonikusnak látott valóság elől visszahúzódott a munkába, "versben bujdosó" lett. Verseiben a teljes tagadás (Balassi Bálint lázbeszéde) és a fölszabadult kedv (pl. a Vidám üzenetek-ciklus-ban) egyaránt teret kapott. Hűen költői egyéniségének törvényeihez, az őrzés-gondolat, a "holtig a hűségtől nem menekülsz" tudata, a szocializmus eszméihez való ragaszkodás jutott kifejezésre lírájában. Költészete a morálisan gondolkodó, a mindig tökélyre törekvő, kompromisszumot nem ismerő autonóm személyiség magatartásának és gondolatvilágának magas művészi színvonalú megfogalmazása. Munkák és tervek közepette, dúsan verstermő periódusában ragadta el a tragikusan korai halál. Műfordításaiért elnyerte a bolgár Cirill és Metód-rendet; 1968-ban a Sztugai Nemzetközi Költői Estek nagydíját. A Magyar Televízió portréfilmet készített róla 1975-ben. (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)

Szécsi Margit költő. Nagy László költő felesége. József Attila-díjas (1957). Budapesten érettségizett. 1945-48 között tisztviselő volt. 1948-ban népi kollégistaként a budapesti egyetem bölcsészkarának hallgatója, de ebben a korszakában már verselt. Első verse az Új Időkben jelent meg, ezt követték versei a Csillag-ban. A folyóirat munkatársa lett, de ezzel egyetemi tanulmányait félbeszakította. 1952-ben az épülő Dunapentelén fizikai munkás. Érdekelte a háború utáni újjáépítés, majd a kulturális munka, ezért vállalta el Pécsett egy kultúrotthon vezetését. 1955-ben jelentkezett első verseskötetével (Március). Már ebben jelentkezik verseinek később is jellegzetes műformája a "hosszú vers". Szerelmi költészete művészi világának különleges erőssége. Versei szuggesztív jelképeivel maradandóak. (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)