Normál kép: farkasreti_moricz_v.jpg   Méret: 770x577 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Nagy kép: farkasreti_moricz_v_nagykep.jpg   Méret: 1600x1200 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: Farkasréti temető: 38-1-29/30

Ismertető szöveg: Móricz Virág írónő. Móricz Zsigmond legidősebb lánya, a Nyugat titkára, filmes segédrendező és írónő. Tanulmányait Bécsben és Berlinben végezte. A budapesti egyetemen 1932-ben művészettörténetből és esztétikából oklevelet szerzett. 1931-1932 között a Nyugat titkára, majd segédfilmrendező. 1936-ban Bukaresti éjszaka című novellájával elnyerte a Nyugat pályázatának díját. Lányai Kolos Virág és Kolos Réka. (Forrás: Wikipédia)



Kolos Richárd, Koch gépészmérnök, egyetemi tanár. Oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte (1927), ezután másfél évig a Láng Gépgyárban dolgozott gyakornokként, majd közel másfél évtizedig a Magyar Siemens Művek műszerosztályának mérnöke, ill. főmérnöke volt. Itt alakult ki érdeklődése a mérés- és műszertechnika kutatása és gyártása iránt, és e témakör szerkesztési kérdéseivel foglalkozott. 1937-ben feleségül vette Móricz Virág írónőt. 1945 után tervezőmérnök, 1949-ben megbízták az Elektromos Készülékek és Mérőműszerek Gyárának megszervezésével, melynek a főmérnöke lett. Megszervezte a Műszeripari Központot (1950), 1951-től a Kohó- és Gépipari Minisztérium műszeripari főosztályát vezette, 1954-től miniszterhelyettes, 1962-ben a Tudományos és Felsőoktatási Tanács főtitkára, majd az OMFB (Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság) elnökhelyettese volt. A szervezési feladatok mellett foglalkozott a műszaki felsőoktatás kérdéseivel is. Az Áll. Műszaki Főiskola műszertagozatának vezetője és előadója (1950-53). A budapesti - általa megszervezett műszerszakán - a Műszer- és Méréstechnika tanszék tanszékvezető egyetemi docense (1953-61), 1961-től tanszékvezető egyetemi tanár, 1964-től a Híradás- és Műszeripari Technológia tanszékvezetője. Elektromechanikus műszerek és készülékek gyártástechnológiája tárgykörben tartott előadásokat, írt egyetemi jegyzeteket. Nevéhez fűződik a szocialista nagyipari műszergyártás megszervezése, a műszermérnöki képzés létrehozása. Nevét viseli Budapesten a Finommechanikai és Híradástechnikai Szakközépiskola. Autóbaleset áldozata lett. (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page