Normál kép: farkasreti_mensaros_l.jpg   Méret: 770x1026 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Nagy kép: farkasreti_mensaros_l_nagykep.jpg   Méret: 1200x1600 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: Farkasréti temető: 25/V-1-16/A [szobrász: Kampfl József]

Ismertető szöveg: Mensáros László magyar színművész, színházi rendező; koncepciós per elítéltje; Anyai nagyapja dr. Springer Ferenc, az FTC alapító elnöke. 1946-ban a Színész Akadémián kezdte meg tanulmányait, és csak 1952-ben diplomázott. Kétszer is ült börtönben politikai okok miatt - 1949-1951 között, illetve 1958-1961 között. Homoszexualitását a nyilvánosság előtt titokban tartotta, karrierje érdekében meg is házasodott. Bár idős korában foglalkoztatta az előbújás gondolata, betegsége, majd halála miatt erre sohasem kerülhetett sor. Színészi pályafutását Debrecenben kezdte, 1952-1957-es évadokban szerepelt itt. Majd két évadra a Madách Színházba szerződött. Szabadulása után 1961-1964 között a szolnoki Szigligeti Színházban játszott, majd 1964-1984 között ismét a Madách Színház tagja volt. 1984-ben vonult nyugdíjba, de továbbra is vállalt szerepeket mind a Madách Színházban, mind pedig vidéken. Szerepeit mélyen intellektuálisan, ugyanakkor ironikus-bölcsen, humoros megközelítéssel formázta meg. Előadóművészként jelentkezett a XX. század c. műsorával, amellyel új műfajt honosított meg, a versmondás hazai művészetében. (Forrás: Wikipédia)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page