Képaláírás: Farkasréti temető: 35-1-67/68 [szobrász: Somogyi Tamás]

Ismertető szöveg: Kodolányi János író, publicista, kritikus, Baumgarten-díjas (1937). Vidéki köznemes családból származott, apja erdész volt. Apja és anyja alakja, szülei szétbomló családi élete gyakran megjelent novelláiban, regényeiben. Egész életére kihatott örökölt betegsége (Achilleszín-zsugorodás). Középiskolai tanulmányait Pécsett és Székesfehérváron folytatta, 1919-ben érettségizett. Diákkorától írt, szerkesztett. Első verseskötete (Hajnal) 1915-ben jelent meg Pécsett, 1917-ben Diák-toll címen szerkesztett irodalmi lapot. 1919-1921 között filozófiai, esztétikai és szociológiai tanulmányokat folytatott, verseit rendszeresen közölte a pécsi Krónika c. folyóirat. 1921 őszén feleségül vette Csőszi Matildot és Budapestre költözött. A Magyar Írás kiadásában jelent meg Üzenet enyéimnek c. verseskötete (1921). Ezután már nem írt verseket. Sötétség c. elbeszélése, amelyet Osvát Ernő közölt a Nyugatban, sikert aratott, felkeltette Móricz Zsigmond érdeklődését. Ő ismertette meg Mikes Lajossal, aki először juttatta rendszeres publikációs lehetőséghez. Regényeinek, novelláinak témája a dzsentri középosztály élete és az Ormánság parasztságának sorsa. 1927-ben A hazugság öl címmel memorandumot írt Huszár Károlyhoz, a képviselőház alelnökéhez az egyke-kérdésről. Több napilap és folyóirat munkatársa volt. 1932-ben a Nyugat megrendezte szerzői estjét, a megnyitó beszédet Móricz Zsigmond tartotta. Kapcsolatba került a Bartha Miklós Társasággal, részt vett vitaülésein, megismerkedett Bajcsy-Zsilinszky Endrével, József Attilával, a munkásmozgalom baloldalával, amelyhez egy ideig szorosabb szálak is fűzték. Később ez a kapcsolat megszakadt. Művészetére ebben az időszakban mind a marxizmus, mind Freud elmélete jelentős hatással volt. 1932-ben az Írók Gazdasági Egyesülete (IGE) megszervezésének egyik kezdeményezője, titkára, majd főtitkára, később társelnöke 1944-ig. Egyik vezető egyénisége volt a népi írók mozgalmának, rokonszenv fűzte Szabó Lőrinchez, Németh Lászlóhoz, Tamási Áronhoz. Részt vett a Válasz c. folyóirat szerkesztésében, a folyóirat állandó munkatársa 1938-ig. 1934-ben utazást tett az Ormánságban, ekkor írta nevezetes Baranyai utazás c. irodalmi szociográfiáját, amely csak 1941-ben jelent meg. A közélet iránti érdeklődése késztette finnországi utazásaira, 1936-1938 között öt alkalommal megtett utazásáról Suomi, a csend országa c. útirajzában és a Suomi titka c. naplójában számolt be. 1941-től a Janus Pannonius Társaság társelnöke; részt vett a pécsi Sorsunk c. folyóirat munkájában, szoros barátságot kötött Várkonyi Nándorral. Az őstörténet és a magyar történelem régi századai elevenednek meg a harmincas években írt regényeiben (A vas fiai, Bp., 1936; Boldog Margit, Bp., 1937; Julianus barát, Bp., 1938). Színházi szerzőként is bemutatkozott: a Belvárosi Színházban 1939-ben két társadalmi drámáját játszották (Földindulás, Végrendelet). Az 1943-as balatonszárszói írótalálkozón ő mondta el a megnyitó beszédet, de kapcsolata a népi írókkal addigra már meglazult. A II. világháború alatt írt cikkeiben, beszédeiben mindinkább érződik a fajelmélet és a "népi életösztön" ideológiája, a nacionalista eszmék hatása. Elutasította a németbarát fasizmust, de cikkeket írt a szélsőjobboldali Turul Bajtársi Szövetség hetilapjába, a Nemzetőrbe, egy ideig a főszerkesztői tisztet is elvállalta (1939. júl.-tól 1940. márc.-ig). Zárt tárgyalás c. cikkgyűjteményében (Bp., 1943), amelyről Veres Péter írt bírálatot (Magy. Csillag, 1944. márc. 15.), egyaránt elutasította a polgári-liberális, a náci-fasiszta és a kommunista álláspontot. A II. világháború után önkritikusan fordult szembe korábbi téves nézeteivel (Független Ifjúság, 1946. jan.). 1946 tavaszán Pécsre utazott, itt írta Vízöntő c. regényét, amely 1948-ban jelent meg. 1950-1956 között Balatonakarattyán élt, súlyos anyagi gondokkal küzdött, egészsége egyre romlott. Ezekben az években Jézusról szóló nagy regényén dolgozott. 1955-ben tért vissza az irodalmi életbe, megjelentek válogatott elbeszélései (Éltek, ahogy tudtak). Tagja lett az Írószövetségnek. A pécsi Nemzeti Színház bemutatta Végrendelet c. darabját. 1956 tavaszán súlyos szívbetegséggel Balatonfüreden kezelték. 1957-ben elkezdődött életmű-kiadása az Égő csipkebokor c. regényével. 1969-ig tizennégy könyve jelent meg, a köteteket ő látta el utószóval. Fiával, ifj. Kodolányi Jánossal 1957-ben és 1961-ben utazást tett a megváltozott Baranyában. Élményeit a fiával együtt írt Második baranyai utazás c. művében tette közzé (1963). 1968 után főképp művei szöveg-gondozásával foglalkozott és memoárjait írta. Életrajzi munkáin kívül sajtó alá rendezte Szív és pohár c. tanulmánykötetét. Ennek megjelenését már nem érhette meg. A Finn Köztársaság a Finn Oroszlánrend lovagkeresztjével tüntette ki (1967). A második Nyugat-nemzedék egyik kiemelkedő prózaírója volt. Műveinek és a róla szóló irodalomnak 1960-ig terjedő legteljesebb bibliográfiáját tartalmazza Varga Rózsa-Patyi Sándor munkája: A népi írók bibliográfiája (Bp., 1972). A Kodolányi család egykori otthona Vajszlón ma emlékmúzeum. (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)