Képaláírás: Farkasréti temető: 25/I-1-66

Ismertető szöveg: Féja Géza író, publicista, szociográfus, kritikus, József Attila-díjas (1966). 1920-tól a budapesti tudományegyetem bölcsészkarára járt, az Eötvös Kollégium tagjaként letette a középiskolai tanári vizsgát, majd polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Az esztergomtábori fiúiskolában tanított 1932-ig. Irodalmi tevékenységet fejtett ki Bajcsy-Zsilinszky Endre Előőrs, majd Szabadság c. hetilapjánál. Kapcsolatba került a Bartha Miklós Társasággal, egyik ösztönzője lett a falukutatók mozgalmának, egyik teoretikusa volt a népi írókat tömörítő Válasz c. folyóiratnak. Versei a Forrás c. antológiában jelentek meg (1927). A szlovenszkói Magyar Írás főmunkatársa, a Kazinczy Kiadó lektora volt. 1933-tól a pesterzsébeti fiúiskolában tanított. 1937-ben jelent meg éles társadalomkritikájú irodalmi szociográfiája, a Viharsarok az Alsó-Tiszavidék földjéről és népéről szóló megdöbbentő vádirat. Könyvéért nemzetgyalázás címén perbe fogták, majd elítélték, tanári állásából elbocsátották. A bírósági tárgyalás anyagát a Márciusi Front nevében Erdei Ferenc, Illyés Gyula és Veres Péter adta ki külön füzetben. Később megjelent a Viharsarok 1957-es kiadásának függelékében is. Részt vett a Márciusi Front programjának kidolgozásában. Irodalomkritikusként is elsősorban a társadalmi elégedetlenség jeleire és a szegénység megnyilatkozásaira figyelt fel. Elsőként adta ki Ady legjelentősebb publicisztikai írásait: Jóslások Magyarországról címmel (1936). Kortársai közül legtöbbet Tamási Áronról és Illyés Gyuláról írt. Ő fedezte fel Szabó Pált és Sinka Istvánt. Háromkötetes irodalomtörténete (A régi magyarság, 1937; A felvilágosodástól a sötétedésig, 1942; Nagy vállalkozások kora, 1943) társadalomkritikus szenvedélye mellett illúziókba, parasztmítoszba torkolló ideológiáját tükrözi. Szabó Dezsőt tartotta egyik mesterének. Politikai publicisztikájában nacionalista eszmék is jelentkeztek. 1934-1944 között a jobboldali Magyarország c. lap belső munkatársa volt. A háború után egy évtizedig a békéscsabai Megyei Könyvtár dolgozója, h. vezetőként működött. 1957-től sorra jelentek meg művei. 1960-ban tudományos főmunkatárs a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. Mindvégig sok műfajban alkotott: történelmi regényeket, irodalomtörténeti tanulmányokat, fiatal írókról szóló kritikákat írt. A Magyar Televízió portréfilmet készített róla a "Viharsarok" írója címmel 70. születésnapjára és Műhelybeszélgetést sugárzott róla (1971. dec. 16.) (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)