Képaláírás: Farkasréti temető: 28/2-1-41

Ismertető szöveg: Benjámin László költő, szerkesztő, Baumgarten-díjas (1949), József Attila-díjas (1968), Kossuth-díjas (1950, 1952). Fiatalon volt nyomdász, kötszövő, villanyhegesztő, galvanizáló, szőrmekikészítő, kifutó stb. 1931-től vett részt a szociáldemokrata mozgalom kulturális, majd politikai munkájában, 1933-34-ben a Demény-csoport tagja volt. 1935-ben mint ifjúmunkás, Ausztriában járt. Első verse 1938 márc.-ában, az Anschluss napján jelent meg a Népszavában. Verseit a Szép Szó, a Kelet Népe és más fórumok is közölték. Első kötete, A csillag nem jött, 1939-ben jelent meg. Szerzője és szervezője a munkásírók antológiáinak, közülük a Tollal és szerszámmal (1941) a legjelentősebb. Példaképei Petőfi, Vörösmarty és József Attila, egy időben Kassák is hatott rá. 1944-ben katona, Ukrajnában munkaszolgálatos. A visszavonuló hadseregből megszökött. Debrecenben 1944 végén állást kapott a helyi Néplapnál, majd a Népszavánál. 1945 májusában a budapesti Világosság munkatársa lett, majd Székesfehérváron és Győrben szerkesztette a szociáldemokraták újságját. 1946-ban jelent meg A betűöntők diadala, további kötetek után 1951-ben a Tűzzel, késsel c. versválogatás. Ekkori közérzetét tükrözi nagy verse, a Három kétely kapujában. 1947-től a megtalált bizonyosság jegyében írta verseit, a korabeli sematikusoktól személyes hitelt adó múltja és formakultúrája különbözteti meg (Tavasz Magyarországon). Agitációs munkát végzett a csepeli falujárókkal a kommunista párt tagjaként. A Népjóléti Min. sajtóosztályára került, ezután az Írószövetség nevelési osztályát vezette. 1952-től az Új Hangot szerkesztette. Révai József az MDP Központi Előadói Iroda kultúrpolitikai munkaközösségében rendezett vita zárszavában élesen megbírálták a Déry-vitában tanúsított álláspontját és Számadás c. versének pesszimizmusát. Költészetének radikális újraértékelését a Köznapi dolgok igézete c. verse jelentette be programszerűen, melyért az akkori kultúrpolitikai vezető Farkas Mihály vonta felelősségre. Egyetlen élet c. kötetében (1956) költői erővel adott formát a kiábrándulásnak, életrajzi versei az ifjúkori, politikai múltból merítenek erőt. Az ötvenes évek végén üzemi lapba írt. 1960-tól a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban kapott állást. Kötete nem jelenhetett meg. Az Új Írás kezdte újra közölni költeményeit, Ötödik évszak c. kötete 1962-ben látott napvilágot. A hatvanas évek közepétől fokozatosan visszatért az irodalomba. A Kortárs versrovatát szerkesztette, 1968-tól a Magvető Könyvkiadónál szerkesztő. 1976-tól az Új Tükör szerkesztő-bizottságának tagja, majd 1979-től haláláig főszerkesztője. Nagyívű versei közül kitűnik: a Buga Jakab énekei, a Nem adhatsz többet, a Tengerek fogságában, a Nyílt szó, födetlen arc és a Két évtized. Költészetén végigvonul a család szeretetének motívuma, gyermekeiről írott versei a sematizmus korszakában is maradandó értéket képviseltek. Pro Arte-díjat (1971) és Babérkoszorúval ékesített Zászlórendet (1985) kapott. (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)