Normál kép: farkasreti_ascher.jpg   Méret: 770x1026 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Nagy kép: farkasreti_ascher_nagykep.jpg   Méret: 1200x1600 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: Farkasréti temető: 39-2-12

Ismertető szöveg: Ascher Oszkár színész, előadóművész, színészpedagógus, színházigazgató. Műszaki pályára készült, a Műszaki Egyetem elvégzése után, 1923-tól mérnökként dolgozott az egyik budapesti gépgyárban. Azonban már az egyetem idején színészetet tanult Ódry Árpádnál. 1921-től tartott önálló esteket, 1926-28-ban a Teréz körúti Színpadon, Nagy Endre kabaréjában, 1931-ben pedig a Képeskönyv Kabaréban lépett színpadra versmondással. 1927-ben átvette a nyomdai- és építőmunkások szavalókórusának igazgatását is. 1933-1939 között az Országos Színészegyesület színészképző iskolájának tanára, közben 1938-ban fellépett a Városi Színházban is. 1944-ben munkaszolgálatos lett, majd szabadulása után, 1945-ben a belépett a Pódium Kabaré tagjai közé, majd 1947-1949 között a társulat igazgatója volt. Közben a Magyar Rádió rendezője is volt. 1946-47-ben a Művészben, 1949-ben a Belvárosi Színházban is kapott szerepeket. 1950-51-ben az Úttörő, 1951-ben az Állami Faluszínházhoz szerződött, amelynek 1957-től haláláig igazgatója is volt. 1957-59 között az Irodalmi Színpadon önálló esteket tartott, 1959-ben a Bartók Teremben is játszott. 1946-1950 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított beszédművelést. Színészként elsősorban groteszk karaktereivel aratott sikert, míg önálló estjeivel és irodalmi műsoraival, versértelmezéseivel a patetikusságtól és deklamálástól mentes színészi stílus megteremtésében játszott fontos szerepet. Fia: Ascher Tamás rendező, 2006-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora (Forrás: Wikipédia)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page