Képaláírás: Kerepesi temető: 48/2-1-75

Ismertető szöveg: Vidor Pál művésznéven ismeri mindenki, valódi családnevét, a Bodonyi Kajtor Pált kevesen. Bár nevet változtat, hogy szégyent ne hozzon a magyar nemesi család ősi nevére, mégis kitagadja famíliája. Vándorszínésznek áll 18 esztendősen, majd idővel állandó társulathoz, kőszínházhoz szerződik. Kolozsvárról kerül a fővárosba 1878-ban, a Népszínházhoz, ahhoz a Népszínházhoz, amelynek később főrendezője, és szomorú végzetére igazgatója is lesz. Direktorként azonban a Népszínház ügyeit olyannyira zilált állapotban veszi át, hogy legnemesebb igyekezete sem mentheti meg az anyagi romlástól. A színház összeomlása öngyilkosságba kergeti. Halála megdöbbenti nem csak a szűk hazai szakmát, hanem a közvélemény felháborodását is kiváltja. A Népszínházat Vidor halálát követően megszüntetik, és az épületébe költözik az a Nemzeti Színház, amelyet közben másutt anyagi haszonlesésből valakik lebontatnak. Végül ez az a Nemzeti Színház, amelyet a metróépítkezések miatt bontanak le a hatvanas évek derekán, és ahol a sláger szerint a hatos megáll. Vidor halála egy közel százesztendős kálváriának lesz az első állomása, valamint Vidor halála hívja fel a figyelmet először a Monarchia Magyarországában, tegyük hozzá, igen drasztikusan és nagy botrányt kavarva arra, hogy üzleti alapokon nyugvó nemzeti színjátszást bajos dolog finanszírozni