Normál kép: HUN_Ercsi_COA.jpg   Méret: 770x1039 Színmélység: 24bit Felbontás: 300dpi
Nagy kép: HUN_Ercsi_COA_nagykep.jpg   Méret: 2000x2699 Színmélység: 24bit Felbontás: 300dpi
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Ismertető szöveg: Ercsi (horvátul Erčin) város Fejér megye északkeleti szélén, az Ercsi kistérség központja. A Duna közelsége már az újkőkorban vándorlási útvonal részévé tette. Kisebb település volt itt a bronzkorban és a római korban is. Első említése 1037-ből való a bakonybéli apátság alapítóleveléből. Ekkor I. István javadalmaként szerepelt az Ercsi halászat. A faluban magánalapítású bencés kolostor is működött. A település a továbbiakban is jelentős a környéken, de a térség vezető szerepét mégis Martonvásár látta el. 1526-ban a Duna mentén Buda felé tartó törökök feldúlták a falut, de elnéptelenedése csak a 16. század második felében zajlódott. Az 1620-as évektől kezdve - a török uralom lazulásával -, jobb megélhetést kereső délszlávok kezdték benépesíteni a nagyrészt elhagyott falut, amely 1636-ban mezővárosként ismeretes, 1686-ban pedig végleg megszabadult muzulmán uraitól. Ercsi a továbbiakban sokat gyarapodott, elsősorban népesség tekintetében, mivel a környék valódi központja Adony lett. 1689-ben ortodox kolostor, 1767-ben római katolikus templom létesült a településen. A 18. század vége felé a Mezőföld többi területéhez hasonlóan Ercsi körül is majorságok alakultak, ám a település ettől függetlenedve élt, egyre nagyobb számban jelentek meg iparosok és kereskedők itt. Végül 1800-ban kapta meg a mezővárosi rangot. A céhes ipar mellett hamarosan megjelentek a nagyobb üzemek is. Az 1830-as években a Lilien-birtokon szesz- és likőrgyár létesült, amely később cukorgyártással is foglalkozott. Nem sokkal később Eötvös Ignác birtokán is burgonyacukor és keményítőgyár kezdte működését. Dunai kikötője pedig a kereskedelem fontos színhelye volt. Azonban a mezőváros középkorias szerkezete, de a nagybirtokosok se tettek komolyabb fejlődést lehetővé Ercsiben. Lakosai nagyrészt magyar nemzetiségűek, kisebbségben délszlávok (horvátok), németek, szlovák, zsidók és cigányok voltak. 1882-ben készült el a települést is érintő, Budapestet Pécscsel összekötő vasútvonal, azonban csak az 1910-es évek hoztak nagyobb változást Ercsi életében. 1912-ben épült meg Közép-Európa sokáig legkorszerűbb cukorgyára a vasútállomás közelében, amely azonban nagyrészt csak idénymunkát biztosított. 1944-ben itt keltek át először a szovjet csapatok a Dunán, ami szükséges volt Budapest bekerítéséhez. A II. világháború után a településszerkezet nagyban átalakult. A cukorgyárat 1948-ban államosították, a nagybirtokokon kisparaszti földek, majd Tsz jött létre, illetve 1950-ben a Honvédség egy pontonos-hidász dandárja alakult meg itt. A főváros közelsége sok embert csábított az ingázásra, ám lakosságszáma nem fogyott, mivel több közintézmény is nyílt a településen, amely 1970-ben nagyközségi, 2000-ben pedig városi rangot kapott.


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page