Normál kép: HUN_Ebergoc_COA.jpg   Méret: 770x1217 Színmélység: 24bit Felbontás: 300dpi
Nagy kép: HUN_Ebergoc_COA_nagykep.jpg   Méret: 2000x3162 Színmélység: 24bit Felbontás: 300dpi
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Ismertető szöveg: Ebergőc község Győr-Moson-Sopron megyében, a Sopron-Fertődi kistérségben. Ma ismert első okleveles említése 1343-ból való "Eburgheuch" néven. A középkorban az Ebergőc-család birtokolta, tőlük Nagy Lajos király hűtlenség miatt elvette és a Kanizsayaknak adományozta. Később újra az Ebergőczieknek szolgált a falu, míg a család kihalt. Az újkorban a Viczay- és a Széchenyi-családé volt. A 19. század végétől a Solymossy-család volt a környék birtokosa. Középkori temploma az 1683-as török dúlás idején erősen megrongálódott, 1697-ben még omladozónak mondta falait az egyházi látogatás jegyzőkönyve. 1713-ban és 1766-ban fagerendásnak írták le, ez az adat azért feltűnő, mert a hajó boltozata emlékeztet a fertőszéplakira, amely 1728 körül épült. Lehet, hogy a falu az 1766 után egy maradi kőművessel építtette újjá a barokk, egyhajós, elválasztott szentélyű, egytornyú templomot. A Szent Imre templom berendezéséből a 18. században készült a szószék, 1770 körül a mellékoltárok, a 19. század első felében a hagyomány szerint a soproni domonkos templomból származó orgona, második felében pedig a főoltár. A műemlék jellegű út menti szobrok közül 1720-ban készült a Pieta szőlőindás oszloppal, amely a temetőbe vivő úton látható, 1798-ban a templom előtti kereszt Szűz Máriával, 1810-1820 között az ugyancsak a templom előtt álló Mária szobor a gyermek Jézussal, amely a kismartoni kegyszobor másolata. Közigazgatásilag először Röjtökmuzsajhoz, majd Fertőszentmiklóshoz tartozott a falu. 1990-ben nyerte vissza önállóságát, amelyet a továbbiakban is szeretne megtartani. A Fertő-menti településekhez való közelsége miatt Ebergőc is tagja a Fertőmenti Önkormányzatok Kistérségi Szövetségének.


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page