Ismertető szöveg: Dunaegyháza község Bács-Kiskun megye Kunszentmiklósi kistérségében. A település helyén már az avarok korában is éltek emberek, ezt a falu határában feltárt egykori temetők bizonyítják. Intercisa római város a Duna túlpartján volt, feltételezhető, hogy átkelőnek is használták. 1560-ban egy adománylevél említi már a települést Egiházi néven, de a török idők alatt ez a falu is elnéptelenedett. Evangélikus vallású szlovákokkal telepítették újra a 18. században. 1775-ben építették első templomukat.
|