Ismertető szöveg: Az Abaligeti-cseppkőbarlangban készült a kép. Az Abaligeti-barlang a legnagyobb mecseki barlang. Kataszteri száma: 4120-1. Elnevezései még: Paplika, Abaligeti-cseppkőbarlang, A1, Nagy Paplika, Akácos-víznyelő. 1768-ból származik az első adat a barlang bejárásáról, de már bizonyosan használták a helyiek korábban is, tárolásra vagy menedékhelynek az ellenségek ellen. Sokáig csak az előürege volt ismert, amelyet a falu első plébánosa pincének használt, s ezért a helybéliek Paplikának keresztelték el. Tudunk Mattenheim József és társai 1768-as útjáról, amikor az addig ismeretlen belső barlangba, s egészen a végén lévő tóig jutottak. Ezután megszaporodtak a barlang látogatói, többen írtak róla, kutatták. A befelé szélesedő "Pap likáról", az üde vizet adó barlangi patakról naplójában, valamint Icones Plantarum Hungariae rarorum című könyvében Kitaibel Pál is említést tett, aki 1799-ben baranyai útja során járt Abaligeten.Kölesy Vince 1819-ben bejárta a barlang főágát és elsőként mérte fel. A barlangról alaprajzot és hosszmetszetet készített, ami azonban nyomtatásban nem jelent meg. A következő fontos esemény Chalupni János abaligeti plébános közreműködése: közadakozásból annyi pénzt gyűjtött össze, hogy 1884-ben hozzáfoghattak a barlang kiépítéséhez. Ez újabb lökést adott a barlang megkutásának, feltérképezték, leírták állatfajait, a helyrajzi viszonyait. Bokor Elemér zoológus 1923 augusztusában - a mai napig helytálló pontossággal - ismét felmérte a rendszert, és a helyszínen végzett geológiai megfigyelései, valamint állattani feldolgozásai alapján doktori értekezést készített. A nyomtatásban is megjelent munkája a barlang egyik legjelentősebb, saját vizsgálatokon alapuló szakirodalma. A megismerés újabb fontos állomása 1954-ben Kevi László és Vass Béla expedíciója volt, akik bejutottak a 18 m magasan fekvő, cseppkövekben gazdag Nagy-terembe. Innen omladékok között vezet el az út a barlang végéhez, a Pokol torkába, majd a továbbjutást akadályozó kis tóhoz és szifonhoz. Ennek legyőzésére 1960-ban tettek kísérletet, s március 8-án sikerült áthatolniuk. Ezután a barlang kutatói inkább az oldalágakra fordították figyelmüket. Az újonnan feltárt nyugati oldalágakkal az Abaligeti-barlang teljes hosszúsága az akkori térképek szerint meghaladta a másfél kilométert. Ezekben az időkben sikerült kapcsolatot találni a Török-pince és a II. számú oldalág közt. A fellelhető anyagokban beállt változás (a mészkőt konglomerátum váltja fel) adta a kutatóknak az ötletet, hogy vízfestéses módszerrel keressék az összeköttetést, amire három nap várakozás után fény is derült. A második ilyen kapcsolat az Akácos-víznyelő, amely szintén a II. oldalággal állt kapcsolatban. Később ezen keresztül alakították ki a barlang második bejáratát. Az 1977-ben elkészült egy új, pontosabb térkép, amely fényt derített a barlang valódi méreteire: a főág 447 méter, az I. számú nyugati oldalág 176 méter, a II. számú nyugati oldalág pedig 368 méter, vagyis a bejárható összhosszúsága 991 m. (Forrás: Wikipédia)