Normál kép: Fekete_Sas.jpg   Méret: 770x579 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Nagy kép: Fekete_Sas_nagykep.jpg   Méret: 2816x2120 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Ismertető szöveg: A mai Fekete Sas szálló helyén 1829-ben történt leégéséig földszintes, majd 1830 után egyemeletes épületben működött a Sas vendéglő. A törvényhatósági bizottság közgyűlése 1898-ban határozta el, hogy az akkor már közel 70 éves vendéglő lebontása után annak helyén nagyobb szálloda-kávéház együttest építtet. A meghirdetett első pályázatra 15 terv érkezett be. Az 1900-ban lefolytatott bírálaton azonban egyetlen tervet sem ítéltek kivitelezésre alkalmasnak, ezért újabb, szűkebb pályázatra került sor, most már 5 résztvevővel. Ennek nyertesét, Pártos Gyulát bízták meg 1903-ban a szálloda­kávéház tervezésével. Kruzslicz Péter építési vállalkozó 1905 decemberében adta át használatra az épületet, amelyet az 1914-es tűzeset után részben újjá kellett építeni. Eredeti elrendezésében a szállodai szobák mellett éttermet, kávéházat, söntést és sörcsarnokot foglalt magában. Emeleti részén ezen kívül ­ leginkább bálokra használt - impozáns nagytermet is kialakítottak. Ez hatalmas belső terével (hossza 32 méter, szélessége 15 méter, magassága 11 méter), páholysorával és színpadával a kor technikai lehetőségeit figyelembe véve műszakilag is figyelemre méltó építészeti teljesítmény. A nagyterem rokokót idéző rácsos és hajlított, laparanyozott belső díszítésével reprezentatív hatású. Az épület stílusa barokk és rokokó elemekből válogatottan eklektikus. Hatalmas, középen magasított tetőzete, zárt tömege, nagyméretű osztott első emeleti ablakai az épület jelentőségét hangsúlyozzák. A homlokzat növényi, gyümölcs és emberfejes díszítő elemei könnyedséget és némi intimitást hordoznak. Az ajtók és ablakok asztalos munkája magas szintű. A fölépült szálloda a Fekete Sas nevet kapta, és az erre utaló madárplasztikát az épület keleti homlokzatán el is helyezték. Bár ez nem kétfejű, "Habsburg sas" volt, mégis az 50-es években - téves gondolattársítás miatt - a kiterjesztett szárnyú sast eltávolították, és a nevet Béke Szállodára változtatták. A 80-as évek végén elkezdett fölújítás során a Fekete János szobrászművész közreműködésével megújított sast 1991-ben visszahelyezték eredeti helyére. Az épület már 1986-ban visszakapta eredeti nevét. A fölújítás előtt a földszinten étterem, bisztró és bár, az emeleten 22 szobában, 51 ággyal szálloda működött. Az 1997-ben elkezdődött fölújítás részeredményeként 1998. január 25-én használatba vették az emeleti nagytermet. A Zrínyi utcai oldalon, az egykori kávéházban muzsikáló híres prímás, Czutor Béla (Béla cigány) emlékét megörökítő márványtábla van elhelyezve. Az épület déli szárnya mellett volt a századelőn a vásárhelyi fiatalság kedvelt sétáló helye, a promenád, melyet két magyar nótában is (Vásárhelyi híres promenádon..., Vásárhelyi sétatéren...) megénekeltek.


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page