Ismertető szöveg: A turulmadár a honfoglaló magyarok totemállata (az Árpád nemzetség állatőse) volt. Az eredetmonda szerint a nemzetség ősanyját, Emesét turul termékenyítette meg, e frigyből született Álmos vezér, aki 850-től uralkodott. A szárnyas lények a világon mindenütt elsősorban az éghez - az isteni szférához - tartoznak, ezért az égi lélek szimbólumai. Így van ez a magyar nép műveltségében is: a kereszténység előtti időkben a táltosok, sámánok lelke is madár képében szállt a túlvilágra megtudni a jövendőt, vagy megküzdeni a rosszindulatú szellemekkel. A sasra emlékeztető madár sok nép emlékeiben fellelhető. A magyarság számára a turul azonban nemcsak népmeséinkben, népművészetünkben, régészeti leleteinken előforduló motívum, hanem eredetmondánk legfőbb alakja, amely a totemhit világába vezet. Ez az ősapa motívum a nemzet létét jelképezi. A turulmadaras leletekből - az úgynevezett sólyomfogak megléte alapján - egyértelműen megállapítható, hogy nem sasról, hanem sólyomról (egyes vélekedések szerint kerecsensólyomról) van szó, ami elsősorban vadász és csak másodsorban ragadozó. A kardot csőrében, vagy karmai közt tartó turul Szent István hagyományainak őrzőjeként az ország védelmére való készséget fejezi ki, a fegyver ugyanis több forrás szerint Szent István kardja. A Budai Vár díszkapuját már 1905 óta őrzi egy bronz turulmadár, amelyet Donáth Gyula készített.