Ismertető szöveg: Az útmenti keresztek állítása hazánkban a XV. századra vezethető vissza, de igazából a töröktől való felszabadulás, azaz a XVIII. század elejétől válik elterjedtté e hagyomány. Az elnéptelenedett országrészeket birtokosaik elsősorban a felvidékről és német földről beköltöztetett családokkal telepítik be. Ez utóbbiak neveivel minden olyan településen találkozunk, ahol valamikor szőlőtermesztés, bortermelés folyt. És szintén ők azok, akik a stratégiailag és gazdaságilag is fontos kőbányászat felélesztésében közreműködnek. Mindkét nemzet igen vallásos érzületű. Hazánkba telepített csoportjaik túlnyomórészt római katolikus hitűek, a befogadó birtokosok e tényre különös hangsúlyt helyeztek. Szülőföldjükön az útmenti feszületek állítása sok évszázados hagyomány volt. Míg a felvidékiek elsősorban fából, a német honból származók kőből készítették keresztjeiket. Keresztet állítottak utak mentén, dűlök kezdeteinél, szőlőtáblák között, települések szélén. Ma jórészt már lehetetlen felkutatni miért is kerültek ki a eresztek a templomok belsőjéből, milyen okból, alkalomból készültek állították őket szerte az országban. Volt, aki hálából, köszönetül állíttatott keresztet, mert valamilyen szerencsétlenségtől, vagy betegségtől megmenekült. Volt, aki fogadalmi jelképként készíttette, más keresztek pedig az azon a helyen történt valamely eseménynek állítanak emléket.