Ismertető szöveg: A belépő látogatóra a tágas csarnoktér teszi az első benyomást, amely Nagy Lajos király XIV. századi építkezései alatt alakult ki. Az oldalhajók boltozatát ekkor emelték meg a főhajó magasságáig. Ekkor helyezték el a királyi pár arcmását őrző oszlopfőt is a Mária-kapu belső oldalán. A nyugat-európai gótikához szokott látogató számára szokatlan sajátosság a templombelső színes, rendkívüli formagazdagságú díszítőfestése is: olyan jelenség, amely csak a Nyugat és a Kelet határmezsgyéjén alakulhatott ki. Az épület belseje a megtalált maradványok tanúsága szerint a középkorban is festve volt, mégpedig nem csupán alakos freskókkal, hanem indás és mértani motívumokból álló, kárpitszerű díszítőfestéssel is. E felfedezés hatására Székely Bertalan, a kor vezető festőművésze és Schulek Frigyes építész a XIX. század végén alkották meg ezt az egyedülálló belső világot. Munkájuk alapjául az eredeti minták mellett az ősmagyar, indás motívumkincs szolgált, áthatva a korszak szecessziós stílusától. E sajátos keveredés eredménye ez a magas színvonalú és sajátosan magyar szecesszió, amely markánsan különbözik a stílus nyugati képviselőitől.